Kutatások

Milyen területeket kutatunk?

A Budapesti Gazdasági Egyetem Felsőoktatás Jövője Kiválósági Központjában a felsőoktatás jövőjével kapcsolatos kihívásokat és lehetőségeket vizsgáljuk mind folyamatban lévő, mind korábbi kutatásainkban.  Elsősorban az érdekel minket, hogy a folyamatos gazdasági, társadalmi és technológiai változások mentén hogyan alakul át a felsőoktatás szerepe és feladata. Felelős felsőoktatási intézményként kiemelten fontos számunkra, hogyan lehet fenntartható felsőoktatási képzést, tudást biztosítani hallgatóink számára.

Jelenleg zárul egy ötéves kutatási projektünk, amelyben az üzleti képzés jövője volt a vizsgálati fókusz, ezen belül is az, hogy milyen társadalmi szerepet tulajdonítanak maguknak az üzleti iskolák és gazdasági képzőhelyek a jelenben, illetve milyen jövőképet közvetítenek kommunikációjukban. Mindezt nemzetközi összehasonlításban elemezzük, így a hazai helyzetkép mellett egy általános áttekintést is tudunk adni a vezető üzleti iskolákról. Emellett feltáró kutatással azonosítani szeretnénk általában a felsőoktatási szektort és intézményrendszert érintő legfontosabb kihívásokat, az ezzel kapcsolatos véleményeket, megoldási javaslatokat, az aktuális trendeket, amelyek az akadémia diskurzusban erről megjelennek. A kutatás 2018-ban kezdődött, egy nemzetközi kutatócsapat felállításával, és 2018 és 2023 közötti időszakra NKFIH Fiatal Kutató pályázati támogatást nyert (FK127972).

2022-ben indult egy új, 4 éves kutatási projektünk ‘Cselekvőképesség a felsőoktatásban – Az egyénitől a globális szintig’ címmel. Kutatásunk célja, hogy feltárjuk a különböző felsőoktatási aktorok magukról kommunikált társadalmi szerepét és ezzel együtt a saját cselekvőképességükkel kapcsolatos percepcióikat. A kutatás során a felsőoktatási rendszer globális/makro és mezo/mikro szintjeit hasonlítjuk össze, ezzel reflektálva a struktúra és cselekvés kölcsönhatásaira. A globális és makro szint megismerése érdekében nemzetközi és magyar egyetemek küldetésnyilatkozatait elemezzük diskurzuselemzésen alapuló kevert szövegelemzési módszerekkel. A mezo/mikro szint feltárásához rendszertérképezési és akciótanulás módszereket alkalmazunk. Az oktatók és hallgatók bevonásával tervezett fázisban szintén a felsőoktatás társadalmi szerepét és az egyes szereplők által magukhoz rendelt cselekvőképességét vizsgáljuk. A kutatás az NKFIH támogatásával valósul meg (OTKA K142227).

2023-ban indult egy kutatási projekt Kolnhofer-Derecskei Anita, Reicher Regina, Szászvári Karina és Tóth-Téglás Tünde vezetésével. A projekt témája és célja: 2020 májusában az ILO jelentést tett közzé, amelyben sürgette a fiatalokat a COVID-19 válság következtében érő többszörös munkaerőpiaci sokkhatás kivizsgálását, indoklása szerint mindezen munkapiaci hatások egy új lezárt generáció kialakulásához vezethetnek.  A világjárvány okozta megszorítások olyan karriersokknak tekinthetők, amely tömegesen érintettek egy olyan generációt, aki frissen végzett az egyetemen, és éppen a munkaerőpiacon karrierje kezdeti szakaszába lépett. A kutatás célja annak meghatározása, hogy a COVID-19 megszorításai hogyan hatottak a pályakezdő munkavállalók kohorszának azon alpopulációjára (generációjára), akik az egyetemről a munkaerőpiacra való átmenet során élték meg a lezárásokat és a pandémiai okozta megszorításokat. A COVID-19 járvány világszerte átalakította az álláskeresési szokásokat és a HR-gyakorlatokat, de a korlátozásoknak előnyei és pozitív eredményei is voltak. Ezen jelenségek megfigyelése és a járvány során szerzett új készségek és képességek megismerése és feltérképezése a tudomány és a társadalom számára egyaránt hasznos. Ennek tanulmányozására a széleskörű szakirodalmi áttekintést (scoping és szisztematikus) követően HR-szakértőkkel készítünk szakértői interjúkat, valamint az átmeetben érintett generáció fiatal tagjaival fókuszcsoportos elemzésekre kerül sor. 

2023-ban csatlakozott hozzánk még egy kutatócsoport, amelynek együttműködése  a BGE három karán ível át: tagjai egyrészt a KVIK Gazdasági Szaknyelvek Tanszék három oktatója: Dr. Asztalos Réka, Dr. Szénich Alexandra és Dr. Pál Ágnes, akik 3 különböző szaknyelvet (angolt, németet és spanyolt), valamint készségfejlesztő tárgyakat oktatnak a BGE-n, valamint a jelenleg és korábban az OKFI kötelékében dolgozó három munkatárs: Dr. Koris Rita (PSZK), Dr. Folmeg Márta (KKK) és Dr. Fekete Imre (KVIK). Közös érdeklődésük homlokterében az oktatásmódszertani innováció áll, különös tekintettel a tanulói autonómia, soft skill-fejlesztés, tanulói és oktatói digitális kompetenciák, nemzetköziesítés, mesterséges intelligencia-írástudás, oktatásfejlesztés, és oktatói fejlődés részterületeireKutatási témáik: készségfejlesztés, soft skillek, teamwork, autonóm tanulás, tanulási eredmények mérése, digitális kompetenciák az oktatásban, nemzetköziesítés, angol nyelvű szakmai kurzustartás (EMI), mesterséges intelligencia-írástudás, oktatásfejlesztés és oktatói fejlődés.

Korábban, 2017 és 2019 között zajló kutatásunk fókuszában a hallgatói csalással kapcsolatos vélekedések álltak. A 2017-ben indult magyarországi vizsgálat interjúk elemzésén és modellezésén alapult, és a hallgatói csalás jelenségével, okaival és következményeivel kapcsolatos véleményekre volt kíváncsi a két fő érintetti csoport – az oktatók és a hallgatók – körében.

2014 és 2016 között lezajlott az ’Iskola a jövőben: a gazdasági felsőoktatás Magyarországon 2050-ben’ elnevezésű projekt, amelynek célja az volt, hogy feltárja, hogy a gazdasági képzésben aktívan részt vevő oktatók és hallgatók hogyan gondolkodnak a gazdasági képzés jövőjéről, milyen jövőképet tartanak ezzel kapcsolatban ideálisnak és milyen utakat és lépéseket javasolnak ennek megvalósítására. A többpilléres részvételi kutatás egy speciális, három különböző módszert alkalmazó ún. részvételi backcasting folyamat volt.

A folyamatos kutatói munka mellett aktív szerepet vállalunk a kutatásszervezésben is. Tagjai vagyunk az ‘European Universities – Critical Futures‘ projektnek, mely európai felsőoktatás-kutató központokat és kutatókat fog össze az aaurhusi CHEF vezetésével. Korábban részt vettünk a “Global Essay Mills Survey” (GEMS) nevű projektben, szerkesztettünk a Futures című lapnak egy különszámot Future of Higher Education címmel. Emellett a központ vezetője, Géring Zsuzsanna (PhD), az ISA RC07 Futures Research nemzetközi kutatói hálózat vezetőségének tagja is volt 2018 és 2022 között.

A Központ a Researchgate-en