Future of Higher Education

A rettegéskezelés elmélete

’Az utolsó tabu: a halálhoz való viszonyunk és a fenntarthatóság’ című podcast epizódban Köves Alexandra Király Gáborral, a kutatóközpont szakmai vezetőjével, beszélgetett a halál és a fenntarthatóság összefüggéseiről. Ahogy azt a podcastban is hallhatjuk, Solomon és munkatársai, a rettegéskezelés elméletével foglalkozó kutatók szerint a mindennapi életünket a halál árnyékában éljük. Ez azt jelenti, hogy próbáljuk nem észrevenni, hogy múlandó lények vagyunk, hogy a fizikai világhoz tartozunk, ahol szétesnek a dolgok, ahol minden véges. Ha valami erre emlékeztet minket, akkor próbáljuk a feltörő szorongást (innen a rettegés kezelés elnevezés) és a halandóságunkkal kapcsolatos gondolatokat visszaszorítani a háttérbe. Ehhez pedig jellemzően két utat használunk a kísérleti eredmények szerint: egyrészt próbáljuk az önértékelésünket növelni, másrészt jobban ragaszkodunk azokhoz a kulturális keretekhez, amelyek a stabilitás érzetét keltik az énünk számára, sőt megpróbáljuk erősíteni ezeket.

Fenntarthatóság és a szorongás kezelése

Ha a fenntarthatóság szempontjából nézünk rá ezekre a mechanizmusokra, akkor az a probléma, hogy jelenleg mindkettő válasz erősen kötődik a fogyasztási mintáinkhoz. Jellemzően a fogyasztáson keresztül próbáljuk az önértékelésünket növelni, olyan dolgok birtoklásával, amelyek a pozíciónkat, társadalmi státuszunkat fejezik ki. Másrészt egy olyan társadalomban, amelyet nagyrészt a fogyasztás mozgat, a kulturális értékek és keretek megerősítése is a fogyasztási tevékenységekhez kötődhet. Egyik sem jó hír, ha a halálunk témája kényelmetlen számunka, miközben egy olyan társadalmi-gazdasági berendezkedésre törekszünk, amely jobban összhangban van a fenntarthatósági elvekkel.

Van azonban egy másik irány. Van, amikor arra kényszerítenek minket a körülmények (pl. egy komoly betegség, egy baleset, vagy egy közeli hozzátartozónk elvesztése), hogy mélyen elgondolkozzunk a saját halandóságunkról és nincs lehetőségünk kikerülni az ezzel járó kényelmetlen kérdéseket. A vizsgálatok szerint ebben a helyzetben más hatások jelennek meg: felerősödnek a belső, úgynevezett intrinzik értékeink a materiális szemlélettel szemben, előtérbe kerülnek a társas kapcsolataink, valamint az a törekvés is megjelenhet, hogy az élethosszunkon túli, a saját egónkat meghaladó ’projektekhez’ járuljunk hozzá.

Egzisztenciális kérdések a felsőoktatásban

Mindezek fényében felmerülhet kérdésként, hogy szükség van-e rá, hogy teret biztosítsunk a felsőoktatásban is az egzisztenciális kérdések megvitatásának, különös tekintettel a halállal kapcsolatos reflexiónak. Ha úgy tekintünk a felsőoktatásra mint ahol a tényszerű valósággal ismerkedünk meg, akkor ez egy fontos téma. A halálunk, a végességünk megélt valósága az egyik legalapvetőbb emberi és társadalmi tény, amellyel a civilizáció kezdete (vagy még régebb) óta küszködünk.

Ha nem félünk a témától, van egy gyakorlat, amely lehetőséget biztosít az ezzel kapcsolatos egyéni és csoportos reflexióra. Először megkérjük a csoportunk tagjait, hogy írják le, hogy mit kezdenének az életükkel, ha kiderülne, hogy már csak 10 év van hátra az életükből. Aztán megkérjük őket, hogy ismételjék meg ugyanezt 1 évvel. Aztán újra 1 hónappal. Végül pedig 1 nappal. Kis csoportban, vagy nem túl nagylétszámú kurzusok esetén közösen is meg tudjuk beszélni a válaszokat, reflektálva arra is, hogy miért élünk más módon, miért csinálunk dolgokat másképp most, mint ami a különböző kérdésekre adott válaszainkból következne. Lehet, hogy a téma kényelmetlen, esetleg felkavaró, mégis időről időre szükségünk van ezekre a beszélgetésekre, hogy az életünket tudatosabban élhessük meg és abba az irányba tartsunk, ahová szeretnénk.

Király Gábor – Köves Alexandra