Vállalkozók – akkor és most

A vállalkozás talán az egyik legrégebb óta jelen lévő foglalkozás a világon. Elég csak azokra az emberekre gondolni, akiknek nap, mint nap kellett a szántóföldeken dolgozni, vagy állatokat tenyészteni a családjaik megélhetésének biztosítása miatt. Ők valójában vállalkozói tevékenységet folytattak, habár az első definíció csak 1800 körül született meg Jean-Baptiste Say-nek köszönhetően. Hosszú évek alatt a vállalkozások, és ezzel együtt a vállalkozók tulajdonságai is rengeteget alakultak. Jó példa erre a nemi egyenjogúság témájának előtérbe kerülése, amely úgy tűnik, hogy 1986-ban még nem foglalkoztatta ilyen mértékben a társadalmat, ugyanis egy akkoriban megjelent cikkben a vállalkozói tulajdonságokat egyértelműen férfiakra vetítették.

A vállalkozói képzések kezdetén az egyetemeknek egy nem várt feladattal is szembe kellett nézniük: le kellett rombolniuk egy olyan téveszmét, mely szerint vállalkozókat nem lehet képezni, erre a szakmára születni kell.

Ez az ellentét két nézőpontból fakadt: a kék sarokban a személyiségjellemzőket hangsúlyozó álláspont állt, míg a piros sarokban a kompetencia alapú szemlélet. Úgy tűnik, hogy az utóbbi győzedelmeskedett, mivel egyre több és több intézmény indított képzéseket vállalkozói területen. Míg 1975-ben nagyjából 100 felsőoktatási program kapcsolódott vállalkozók képzéséhez, ez a szám 2006-ra közel ötszörösére nőtt. A legutolsó elérhető adatok alapján úgy tűnik, hogy a növekedés folyamatos, mivel 2014-ben ez a szám már jóval 2000 felett járt csak az Egyesült Államokban indított képzéseket esetében is.

A képzések programjának sokat kellett változniuk az évek alatt, ugyanis muszáj volt követni és beépíteni a mintatantervbe a technológia fejlődéséből fakadó újdonságokat, az újonnan megszerzett tudást a környezetről és az ezekből fakadó új készségek fejlesztését. Ennek a folyamatnak természetes következménye, hogy más készségek voltak fontosak a ’80-as években, mint napjainkban. Van néhány örökzöld tulajdonság, amelyek egyaránt fontosak voltak akkor és most is, ilyen például a kockázatvállalási hajlandóság és a bizonytalanságtűrő készség. Ezek azok, amelyek fontosak maradnak mindig, függetlenül attól, hogy mennyit és milyen irányba változik a világ, ugyanis ezek a szakma alapvető jellegéből fakadóan szükségesek. Ezt nagy valószínűséggel nem tudja befolyásolni semmilyen külső tényező, ezekre mindig szüksége lesz a vállalkozóknak a kihívások legyőzéséhez. Ezzel szemben vannak olyan tulajdonságok, amelyeket gyökeresen megváltoztatott az idő múlása. Ahogyan azt Sexton és Bowmann írja 1985-ben, a vállalkozóknak nincs szüksége támogatásra, tehát teljesen egyedül kell szembenézniük a kihívásokkal – legalábbis a társadalom ezt várta el tőlük. Ezen felül a dominancia és függetlenség is megjelentek kutatásukban, amelyek egy 21. században tevékenykedő vállalkozó számára kifejezetten hátrányosak is lehetnek. Manapság a csapatmunka nélkülözhetetlen ezen a területen, ez pedig a szöges ellentéte a 40 évvel ezelőtti helyzetnek. Ez is annak a hatalmas mértékű változásnak az eredményét mutatja, amely végbement az elmúlt években, és aminek köszönhetően

a vállalkozók magányos farkasokból csapatjátékossá váltak.

Csak ezt a néhány változást kiemelve is nyilvánvalóvá vált, hogy ez egy folyamatosan változó és adaptív szakterület. Ez az oka annak, hogy az egyetemeknek kiemelten fontos feladata a vállalkozóképzések folyamatos fejlesztése, a mintatantervek rendszeres felülvizsgálata és az újonnan megjelenő készségek implementálása. Vállalkozói képzést indítani az egyetemen viszonylag könnyű feladat, nyomon követni a környezeti változásokat és azokat integrálni a mintatantervbe jelenti az igazán nagy kihívást.

Szendrei-Pál Eszter

 

Források:

  • Sexton, D. L., & Bowman, N. (1985). The entrepreneur: A capable Executive and more. Baylor University. Journal of Business Venturing I, pp. 129-140.
  • Peschl, H., Deng, C., & Larson, N. (2020). Entrepreneurial thinking: A signature pedagogy for an uncertain 21st century. The International Journal of Management Education. https://doi.org/10.1016/j.ijme.2020.100427
  • The Infographic.ly Team. (2017.01.26.). Infographic: The Growth Of Entrepreneurship Around The Globe. Forrás: https://www.entrepreneur.com/article/288286
  • Morelix, A. (2015.10.29). The evolution of entrepreneurship on college campuses. Exploring the evolution of entrepreneurship on college campuses — a timeline. Ewing Marion Kauffman Foundation. Forrás: https://www.kauffman.org/currents/the-evolution-of-entrepreneurship-on-college-campuses/