Könyvajánló: „The Slow Professor” – A tudatos oktatás és egyetem felé
Mit jelent a lassú élet művészete az akadémia szférában? Mi a baj a jelenlegi egyetemi működéssel? Miért kellene és hogyan lehetne több tudatosságot becsempészni az egyetemi oktatói praxisba?
Maggie Berg and Barbara K. Seeber tapasztalt oktatókként reflektálnak arra, hogy szerintük mik az akadémiai működéssel kapcsolatos legfontosabb problémák és a slow mozgalomból kölcsönzött alapelvekkel hogyan lehetne változást elérni. Könyvük egyfelől kiáltvány a reflexívebb egyetemért, másfelől önsegítő kiadványként is felfogható azok számára, akik a felgyorsult és személytelenné váló akadémia szférában tevékenykedve kezdik elveszíteni a lelkesedésüket.
Az emberi kapcsolatok és a pszichológiai jóllét kérdései felől közelítve a szerzők számos hiányosságra rámutatnak, melyek a világ bármelyik egyetemén nehézzé teszik az oktatók és hallgatók mindennapjait. Berg és Seeber szerint a felsőoktatás korporatizálása olyan egyetemeket eredményezett, ahol a képzés futószalagon történik, és az egyetem lényegében nem különbözik egy vállalattól, amely a lehető leghatékonyabb módon próbálkozik a javak és szolgáltatások előállításával. A hangsúly ma az egyetemeken sokkal inkább a végterméken, a diplomán, mintsem az oda vezető tanulási folyamaton van. A szerzők szerint ugyanakkor az egyetemnek egy ideális világban éppen a folyamatot kellene a működése középpontjába állítania, ahol a cél nem is elsősorban a tudáselőállítás, hanem a megismerés. Ez a folyamat aktív és élő kapcsolatot feltételez oktatók és hallgatók között.
A szerzők különféle irodalmakra támaszkodna amellett érvelnek, hogy az oktató pszichés jólléte kihat a hallgatók jóllétére, ám a legtöbb egyetemen ma kimerült, túlterhelt oktatókat találunk, akik ritkán táplálnak pozitív érzelmeket a munkájuk és a hallgatói csoportok iránt. Személyes kapcsolatokra, mentorálásra, érdemi visszajelzésekre szinte alig van lehetőség, mint ahogy a kollegialitás és az egyetemen belüli közösségi élet is kiveszőben vannak.
A világ különböző pontjain végzett kvantitatív kutatások igazolták, hogy a nem-akadémiai világ percepcióival ellentétben az akadémiai alkalmazottak életében a munkahelyi stressz komoly kihívást jelent. A rugalmas munkavégzés sokak szemében egyértelmű előnyként tűnhet fel, valójában sok esetben azt eredményezi, hogy a kutatók és oktatók nehezen tudják meghúzni a határvonalat a munka és a magánélet között. Együtt kell élniük azzal a frusztrációval is, hogy az akadémiai munka sohasem készül el, a kutatási projektet bár le lehet zárni, a kutatás vagy megértés folyamatának valójában nincs egyértelmű végpontja. A kreatív alkotói folyamatok melyek ideális esetben mind az oktatói mind a kutatói munkában lényegi szerepet kapnak időt és elmélyülést igényelnek. Ehhez képest kevés professzor engedheti meg magának, hogy a számára szükséges időt rászánja az adott témára.
Mégis hogyan lehet ezekkel a mélyen gyökerező rendszerszintű és komplex kihívásokkal megbirkózni? Hogyan lehet a szenvedélyt és lelkesedést visszacsempészni az oktatói munkába? Hogyan válhatnak az egyetem kihalt folyosói élettel teli és támogató munkakörnyezetté?
A szerzők válasza az, hogy az átalakulást a saját mindennapi gyakorlatainknál kell kezdeni, és ebben az akadémiai szféra számára is hasznos iránymutatást tud nyújtani a slow mozgalom. A slow filozófia eredetileg az egészséges és lassú étkezés melletti elkötelezettséget hirdette, majd szép lassan globális mozgalommá vált, és olyan területekre is kiterjedt mint a munka, utazás vagy gyereknevelés. „Slow”- nak lenni nem egyenlő a szószerinti értelemben vett lassúsággal, sokkal inkább a jelenlevésről, az „időnkívüliségről” van szó. Arról, hogy a tevékenységeimet figyelemmel, odaadással és lehetőség szerint élvezettel végzem. A fizikai és szellemi teljesítőképességem határait tiszteletben tartva mindennek megadom a kellő időt és törekszem az őszinte és mély kapcsolatok kialakítására a környezetemben lévőkkel.
A tanszéki értekezletről órára rohanó oktatók számára a fenti sorok talán elvontnak és idealisztikusnak tűnnek, ugyanakkor a szerzők szerint már néhány apró rituálé és egy kicsivel nagyobb tudatosság, magunkra és másokra való nagyobb odafigyelés is segíthet, hogy minőségibbé váljanak a hétköznapjaink és az akadémiai tevékenységeink is.