Future of Higher Education

Az oktatás digitalizálódása egyre nagyobb szerepet kap, mindennapjainkban tapasztalhatjuk, hogyan kerül fel több és több tananyag és elvégzendő feladat a digitális platformokra. De vajon ha minden könnyebben működik a virtuális térben, akkor szükségünk van még egyáltalán campusokra?

„Az egyetemek sajnos megragadtak a múltban” – halljuk sokszor, pedig a változás kézzelfogható, gondoljunk csak az egyetemi könyvtárakra, milyenek voltak régen, és milyenek ma. Míg anno a diákok garmadája versengett egy-egy kötet kölcsönzéséért, a szakkönyvek végtelen labirintusában kellett eligazodnunk a katalóguskártyákat böngészve, addig ma már jószerivel digitális a kölcsönzés, a frissebb szakirodalmak elsősorban online felületeken keresendőek, és a tanulni betérő diákok is inkább a laptopjaik fölé görnyednek az olvasótermekben. A nyugati egyetemeken még drasztikusabb a változás, a könyveket beszkennelő gépek elengedhetetlen részei a könyvtáraknak, melynek köszönhetően a Chicagoi és a Texasi Egyetemen például az egész fizikai gyűjtemény a pincébe költözött, és az olvasóterekben csak a digitális anyagok érhetőek el. Az indoklásukból látszik, hogy a diákok igényeit felmérve hozták meg a döntésüket, hiszen egyértelművé vált, hogy a könyvtár elsősorban már nem a forrásgyűjtés helyszíne, hanem sokkal inkább a közös esszék megírásának, a csoportos projektek lebonyolításának és a közös munkának adnak otthont.

A gazdasági folyamatok és a digitalizálódás tendenciája sokaknak azt sugallja, hogy az egyetemeknek a régi formájukban végük van, és a felsőoktatásnak a virtuális térben kell tovább élnie. A kérdés adott: akkor bontsuk le a campusokat, a könyvtárakat, zavarjunk mindenkit haza, hogy egy internetes felhőben rakjuk újra össze az egészet?

A kérdés forrása egyrészt a mindennapokban megjelenő technológiai ugrás, mely lehetővé teszi, hogy pillanatok alatt gyűjtsük információt, és kommunikáljunk egymással, miközben nincsen szükség igazi fizikai jelenlétre ahhoz, hogy ugyanazokat az eredményeket elérjük, melyeket régebben csak személyesen tudtunk megoldani. Felveti a kérdést másrészt az olyan digitális oktatási platformok megjelenése, mint pl. a Coursera, mely nem csak a megfelelően ellenőrzött és összeállított tananyagot tudja távoktatásban nyújtani bárkinek, de minősége lehetővé is tette, hogy az online megtanultakért cserébe akkreditált bizonyítványokat is szerezhetünk. A jelenségre az egyetemek is felfigyeltek, és a fentebb említett Texasi Egyetem már meg is lépte, hogy a bevezető gazdasági kurzusukat teljes egészében egy online változatra cserélték, ahol az előadások és a számonkérés is úgy letudható, hogy a diákoknak be sem kell menni az egyetem épületébe. De hasonlóképpen működnek a tankönyvek is sok amerikai egyetemen: fizikai változat nélkül, kizárólag online kölcsönözhető formában. (És itt a kölcsönzésen van a hangsúly, a szerzői jogi kérdésekben szürke zónának számító letöltéssel szemben.)

Viszont a témát körülvevő magas fokú érdeklődés ellenére az átalakulás nem olyan ütemben folyik, mint azt sejteni lehetett, sokak szerint az egyetem sokféle, gyakran szeparált, hagyományokban gyökeredző intézményei miatt, melyek egyébként is nehezen tudnak harmonikusan együttműködni. Ugyanígy, a gazdaság és adminisztráció más szektoraiban tapasztalható vélekedés, miszerint a digitalizáció az emberek munkáját veszi el vagy csonkítja meg, a professzorok között is megjelenik. Egy amerikai felmérés szerint az ország oktatóinak csak kevesebb mint az egyharmada támogatja az e-learninget, és ez az arány az utóbbi évtizedben nem sokat változott. Közben azonban a gondolat aktívan jelen van az egyetemi emberek gondolkodásában: egy friss amerikai felmérés résztvevőinek (diákok, oktatók, vezetők és adminisztrátorok) a fele úgy vélekedett, hogy 2025-re meg fog szűnni az, amit hagyományos egyetemi modellként tartunk számon napjainkban. Barb Oakley professzor egyenesen „temetőinek” nevezte az egyetemek hangulatát, ahol a diákok nem sok szakmai segítséget kapnak, ahol felbomlottak a klasszikus osztály- és csoportstruktúrák, így már nem sok választ el minket az online oktatástól.

A jelenséget a másik oldalról próbálják megvilágítani a témával foglalkozó pszichológusok, szerintük nem lehet az empátia képességét digitálisan fejleszteni, és az emberi kapcsolatokat nélkülöző online osztálytermek nagyban átformálják az egyének csoportos gondolkodását, nem feltétlenül a kívánt irányba. Azonban látható, hogy az életünk többi kapcsolata is nagyobb mértékben digitalizált, mint bármikor korábban, és akkor miért pont az egyetemnek kellene őriznie a hagyományokat a világméretű tendenciákkal szemben?

Minden valószínűség szerint kettős lesz az átalakulás végkimenetele, hiszen a digitalizálás és az online oktatás térnyerése elkerülhetetlen, ugyanakkor a campusok és az egyetemi környezet is versenyképes tud lenni. Az elemzők szerint lehetőség lesz az egyetem e-learningen keresztül való elvégzésére, a tananyag elsajátítására, de a személyesség, a professzorokkal való közelebbi kapcsolat és az egyetemi inspiráló környezet is meg fog maradni. Egyes egyetemek párhuzamos oktatásai különböző értékű végzettségekkel fognak szolgálni, mely ugyanúgy döntés elé állítja a diákokat, mint napjainkban: mi az értékesebb, maga a tudás, vagy az, hogy hol szereztük meg ezt a tudást?

(Forrás: Quartz)