Interaktív műhelybeszélgetés a tanulás jövőjéről
A BGE-n hagyományosan megrendezésre kerülő Kutatói Napok egyik idei eseményének kiválósági központunk volt a házigazdája. 2018. április 5-én vezető kutatóink, Király Gábor és Géring Zsuzsanna a tanulás jövőjéről tartottak interaktív műhelybeszélgetést, ahol az egyetem munkatársai azt vitatták meg egymással, kinek mit jelent a tanulás, milyen jövőt látnak maguk előtt, hogyan gondolkodnak a jövőben szükséges készségekről és lehetséges tanulási modellekről. Célunk egy olyan interaktív műhelybeszélgetés volt, ahol a résztvevők közösen gondolkodhatnak, megoszthatják véleményeiket, és az akadémiai modellek nyomán reflektálhatnak a saját helyzetükre és lehetőségeikre a tanulás jövőjét illetően.
A beszélgetést egy egyszerű gyakorlattal kezdtük, ahol a résztvevők többek között azt járták körül, hogy milyen lesz az a világ, amelyben a jövő iskolái működnek, ehhez milyen képességekre lesz szükség a felnőtt gyermekeknek a jövőben.
A jövőre vonatkozó kérdés kapcsán a résztvevők megszólalásaiban a digitalizáció, robotizáció, technológiai fejlődés trendjei voltak a leghangsúlyosabbak. Többen vélték úgy, hogy a jövőben a gépek és emberek szimbiózisa valósul meg, és egyre több munkakört fognak robotok kiváltani. Ezeket a változásokat a résztvevők szerint növekvő társadalmi egyenlőtlenségek és az emberi kapcsolatok iránti növekvő igény kísérik majd.
A jövőben szükséges képességeket illetően a résztvevők egyetértettek abban, hogy valószínűleg összetettebb képességekre, még komolyabb elemző-és problémamegoldókészségekre lesz szükség. Tekintve, hogy a gépek és az automatizált rendszerek központi szerepet foglalnak majd el az életünkben, mind többünknek lesz szükségünk a gépek, rendszerek felállításához és szabályozásához szükséges tudásra. A kognitív képességek erősítésén túl pedig valószínűleg nagyobb rugalmassággal és alkalmazkodóképességgel is kell rendelkeznünk a jövőben. Emellett pedig önbecsüléssel, megfelelő önértékeléssel sem árt felvérteznie magát a jövő emberének, hogy a gépekkel való versenyben ne maradjon alul.
A műhelybeszélgetésen megszólaló résztvevők kitértek az emberi kapcsolatok erősítésének, a lelki-és mentális jóllét megőrzéséhez szükséges készségek felértékelődésére is, melyek fontosak lehetnek a jövő társadalmainak fenntarthatósága szempontjából.
A kérdések és tapasztalatok megvitatását követően Király Gábor röviden ismertette Richard Elmore tanulással kapcsolatos modelljét, aki szerint napjainkban a tanulási modelleket két dimenzió mentén érdemes kategorizálni. Az egyik dimenzió arra vonatkozik, hogy a tanulásra egyéni vagy közösségi szinten kerül-e sor, a másik dimenzió pedig, hogy a tanulás hierarchikusabb vagy hálózatalapú rendszerben valósul-e meg. Ennek megfelelően beszélhetünk hierarchikus oktatási szervezetben megvalósuló egyéni tanulási folyamatról, melyre példa lehet a hagyományos iskolai oktatás, amikor a tanuló a tanártól átvett ismereteket sajátítja el. A hierarchikusabb szervezetekben közösségi tanulásra kerülhet sor, mint például egy iskolai kosárlabdacsapat esetében. Hálózatalapú egyéni tanulásról beszélünk, amikor például az egyén egy online kurzusra iratkozik be. Hálózatalapú közösségi tanulás zajlik akkor, amikor egy tanulói hálózat tagjai kollektívan sajátítanak el tudást. (Összefoglaló a modellről.)
A műhelybeszélgetés résztvevői közül szinte mindenki arról számolt be, hogy a jelenlegi oktatási rendszerben egyértelműen a hierarchikus rendszerekben való tanulás az általános, ugyanakkor, amikor azt kérdeztük, ők hol tanulnának szívesen a négy modell által kijelölt koordinátarendszerben, akkor meglepő módon a műhelybeszélgetés résztvevőinek többsége a hálózatalapú tengelyen és annak is inkább a közösségi tanulás végén látta magát.
Azaz a felsőoktatási szereplőknek igényük lenne arra, hogy minél több hálózat-és közösségalapú tanulási folyamat épüljön be az oktatói, kutatói gyakorlatba.
A személyes tanulási tapasztalatok fényében, melyek viszont a tanítók és mentorok szerepét hangsúlyozták, és ezáltal a hierarchikusabb tudásátadás relevanciáját támasztják alá, talán érdemes a további kutakodás szempontjából megfontolni egyik résztvevőnk gondolatát: szerinte a hálózati és közösségi jellegű tanulási módok azért is tűnhetnek annyira vonzónak, mert legtöbbünk a hierarchikusabb rendszerekben szocializálódott, így az attól különböző modellekről még kevesebb személyes tapasztalatunk van.
A műhelybeszélgetés sok izgalmas kérdést segített megválaszolni, és még több új kérdést és kutatási irányt vetett föl, melyekkel a központunkban megvalósuló kutatások során szeretnénk majd behatóbban is foglalkozni.