(Un)bundling, avagy a felsőoktatás belső kötelékei
A Duna menti országokat tömörítő második Danube Conference for Higher Education Management konferencia november 22-23-án került megrendezésre Budapesten. Az előadók között volt a BGE két kutatója: Király Gábor, a Felsőoktatás Jövője Kiválósági Központ szakmai vezetője, és Géring Zsuzsanna, a Központ vezetője, akik abban a témában adtak elő, hogy a felsőoktatási intézmények hogyan választhatják szét (unbundling) a klasszikusan rájuk szabott funkciókat, és hogyan lehet mérlegre tenni ezeket az egymástól eltérő új modelleket.
Az első Danube Conference for Higher Education Management a németországi Ulmban a vezetőket, döntéshozókat, kutatókat és a felsőoktatási intézmények polgárait szólította meg, ezt a hagyományt kívánja folytatni a második, Budapesten megrendezett esemény.
A felsőoktatási intézmények folyamatos nyomás alatt állnak, mindenki a hatékonyságot és a kézzelfogható produktumot várja tőlük, melyet csak még jobban megerősít a felsőoktatás tömegesedése, a külföldön tanuló hallgatók megnövekedett száma, és ezáltal a nemzetközi rangsorok fontosságának növekedése.
A konferencia fókusza arra irányult, hogy ezen körülmények között milyen menedzsment és döntéshozási gyakorlat lehet a legcélravezetőbb, melyben a Duna menti államok a szoros kulturális kötelékeiknek köszönhetően sikeresen tudják tapasztalataikat kicserélni egymással.
A Felsőoktatás Jövője Kiválósági Központ két vezetője közös előadásukban arra fókuszáltak, hogy az egyetemek hogyan választják szét a hagyományosan hozzájuk tartozó szerepeket, és milyen modellek jönnek létre a megújulás érdekében a felsőoktatási palettán.
Az ipari specializáció óta figyelemmel követhető folyamat, hogy a nagy egységek felbomlása nem csak a rombolás, de az építkezés fontos katalizátora lehet.
Ugyanígy az utóbbi évek gazdasági példáin is megfigyelhetjük, hogy a korábban „összetartozásra ítélt” egységek szétválasztásával a fejlődésnek engedtek terepet – elég, ha a zenei piacra, a légitársaságok szolgáltatásaira, vagy a tévécsatornák, csomagok személyreszabhatóságára gondolunk. Hasonló folyamatok figyelhetők meg a felsőoktatás átalakulásában, ahol az új koncepció szerint a feladatok szétválnak, így az elemzők megkérdőjelezik az eddig felbonthatatlannak tűnő oktatás-kutatás egységet. Az igazán fontos kérdés azonban abban rejlik, hogy a felsőoktatási intézmények milyen módon próbálják ezt a szétválasztást megoldani.
A kutatók által megállapított három stratégia körvonalazza az egyetemek hozzáállását az új folyamatokhoz. Az első az ellenálló típus, aki a változásokról tudomást véve továbbra is egyben próbálja tartani a különféle felsőoktatási feladatköröket. Ebbe a csoportba jellemzően a „világklasszis” elitegyetemek tartoznak, akik a hagyományaikkal együtt a módszereiket is megpróbálják konzerválni, nehogy a változással együtt a sikerük (és támogatottságuk) is odavesszen. Az előadók példaként az Oxfordi Egyetem gyakorlati intézkedéseit hozták fel, melyeken jól látszik a régi viszonyrendszer megtartásának szándéka. A második típus a kreatív újraegyesítés, melynek célja, hogy a feladatok közti klasszikus kötelékeket felfejti, és ezeket az új elvárásoknak megfelelően építi újra, olyan együttműködést létrehozva az oktatás és kutatás között, mely az oktatók, a hallgatók és az intézmény megújult elvárásainak is jobban megfelel. Ez a modell gyakran olyan rejtett szinergiákat tár föl az intézmény szektorai és szereplői között, melyek a klasszikus összekötő modellben kiaknázatlanul maradnak, ezt láthatjuk a példaként kiemelt finn Aalto Egyetem esetében is, mely maga is a három legnagyobb finn egyetem egyesítésével jött létre. A harmadik forgatókönyv a specializált szétválasztást foglalja magába, melynek során mindössze egy feladatot választ ki a felsőoktatási intézmény – például az oktatást, tudásátadást – és azt próbálják meg a lehető legmagasabb színvonalon, kiemelt versenyképességgel szolgáltatni, betölteni az esetleges piaci réseket. Itt példaként az amerikai Minerva egyetemi program állt mint a specializáció nyújtotta lehetőségek egyik fő kihasználója.
A kutatók hangsúlyozzák, hogy a felsőoktatás vizsgálata során még nem feltétlenül tapasztalhatunk egetrengető változásokat, inkább csak jelek villannak fel az egyes típusú oktatási irányokba, a példaként kiemelt egyetemek gyakorlata útmutatóul szolgálhat a felsőoktatási verseny minden résztvevőjének.
A felsőoktatás jövőjével kapcsolatos legfőbb kérdések közé tartozik, hogy az intézmények különböző szegmensei, az egyetemek szolgáltatásai mennyiben függenek egymástól, illetve, hogy ezek szétválasztása valóban olcsóbb, elérhetőbb, magasabb minőségű oktatást tesz-e lehetővé. Amennyiben igen, akkor milyen következményekre számíthatunk az intézményszegmensek, és általánosságban a felsőoktatási szektor irányítása tekintetében?