Tovább folytatódnak az oktatáskutató konferencia-előadásaink

Október végén két rangos pedagógiai témájú konferencia került megszervezésre az ELTE PPK és FTI által: az I. Felsőoktatás-pedagógia Konferencia és a XXIII. Országos Neveléstudományi Konferencia. A BGE-ről több tanszék és az OKFI képviselő i is részt vettek az eseményeken előadóként és a hallgatóság soraiban egyaránt. Tagjaink közül Frányó Zsófia mindkét konferencián előadóként szerepelt, a BGE oktatóinak körében készült interjúsorozat eredményeinek bemutatásával. Az egyik előadásban az interjúkból kirajzolódott oktatói célok és küldetések kerültek bemutatásra, valamint azok hallgatóközpontú oktatási megközelítéssel való összefüggései. Az előadás konklúziója, hogy a legtöbb…

Tovább »

A tudomány expanziója – Educatio különszám a közreműködésünkkel

Megjelent az Educatio folyóirat új száma, A tudomány expanziója címmel. A lapszám szerkesztésében kutatócsoportunk szakmai vezetője, Király Gábor is részt vett Kováts Gergely mellett. A két kutató az új lapszám első cikkét is közösen jegyzi, amely itt olvasható. A tudomány tömegesedésének hatásai a felsőoktatás működésére című publikációjukban a tudomány mennyiségi és minőségi változásainak bemutatását követően az expanzió két konkrét hatására fókuszálnak. Elsőként a kutatás funkcióinak differenciálódására, majd pedig a „publish or perish”-ként ismert jelenségre. Előbbi tekintetében az akadémiai kutatás hat társadalmi szerepét mutatják be Marginson…

Tovább »

Mesterséges intelligencia és a felsőoktatás – online előadás

A mesterséges intelligencia és a tanulás kapcsolatát járja körbe online konferencia-előadásában Király Gábor és Géring Zsuzsanna. Az augusztusi konferenciát a 4S (Society for Social Studies of Science) és az EASST (European Association for the Study of Science and Technology) közösen szervezték – a járvány-helyzetre való tekintettel online. A konferencia témája ’Locating and Timing Matters: Significance and agency of STS in emerging worlds’. Ennek keretében zajlott az a szekció, amely a mesterséges intelligencia oktatásra gyakorolt hatásával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott. Az előadás két jövő-víziót mutat be, amelyek…

Tovább »